Karate

A karate története

 

Időszámításunk szerint 527 körül Indiából, Kínába utazott egy szerzetes, Bodhidharma, hogy a buddhizmust terjessze.

A pekingi királyi udvar nem értette meg tanítását, ezért a Shaolin kolostorba vonult, és az ottani szerzetesek kérésére elkezdett oktatni. Tanítványaival szemben azonban túlságosan magas követelményeket támasztott (több órai meditáció), aminek következtében a fizikailag gyenge szerzetesek elaludtak vagy meghaltak végkimerülésben.

Ekkor Bodhidharma elkezdte oktatni tanítványainak a saját maga által kifejlesztett Chan (Zen) tanítást. Ezután egyre nagyobb súlyt helyezett a szellemi tulajdonságok fejlesztésén kívül a testedzésre is. Ezen mozgásforma alapja egy önvédelmi jellegű harcművészet volt, amelyet Bodhidharma még hazájában fejlesztett ki.

A kolostorban élő szerzetesek, akik nem viselhettek fegyvert, innentől kezdve könnyen megbirkózhattak a rájuk támadó csavargókkal, sőt később maguk a kínai uralkodók kérték fel őket, hogy harcoljanak az oldalukon ellenségeikkel szemben. 1600 körül ez a művészet a kínai kultúra más elemével együtt az Okinawa szigetre került. A lázadások elkerülése miatt a japán uralkodók tiltották a fegyverviselést, a harcművészetek gyakorlását is. Ez azonban csak fokozta az Okinawaiak harcművészet iránti lelkesedését, éjszaka, titokban gyakoroltak, nehogy rajtakapják őket.

Az Okinawa-te (Okinawai: kéz) rendszert, melyet az 1890-es évektől engedélyeztek legálisan gyakorolni. Gichin Funakoshi a modern karate megalapítója rendszerezte és formálta.

Funakoshi már tizenegy éves korában elkezdett edzeni a legnagyobb mesterek felügyelete alatt. 1911-ben, első ízben mutatta be gyakorlatát Japánban, amelyet karaténak (puszta kéz) nevezett el. 1936-ban, Tokióban megalapította a Shotokan-Dojot (Dojo - tornaterem). Ez volt az első japán karate-Dojo. Az agresszív és harcra vágyó japánok között a karate nagyon gyorsan elterjedt. Funakoshi néhány tanítványa a karatét saját tapasztalataik szerint fejlesztették, a karate más területét tartották fontosnak, módszereik különbözőek voltak a mesterétől.

Ezek alapján az 1949-ben alakult Japán Karate Szövetség négy tradicionális stílust fogadott el, a Shotokan-t, a Wado-ryu-t, a Goju-ryu-t, és a Shito-ryu-t. Funakoshi további érdeme a szabad harc első szabályainak kidolgozása volt (Jiyu - kumite) 1951-ben.

A karate alapja - akár mint sportágé, akár mint önvédelmi nem változtak. A test érzékeny pontjaira irányuló egyforma rúgásokra, ütésekre, blokkolásokra összegződnek. A különbség, abban van, hogy a karate- sportban a partner nem érintheti a partnerét, nehogy sérülést okozzon. A nagyon érzékeny pontokra (szem, gége, nemi szerv stb.) irányuló támadás tiltott. A karate, mint önvédelem lényege a saját biztonságunk megvédése, és a minket bántalmazni szándékozó támadó ártalmatlanná tétele.